Spirituális Oktatási Központ

Pszichotronika tanfolyam

február 13, 2023

Mi is a szellemgyógyászat, a pszichotronika?

Legrövidebben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a szellem tisztítását, energetizálását végző spirituális módszer.

A tanfolyam 3.szintből áll.

Ez leginkább az élő ember szellemén végzett spirituális, energetikai munka. Valamit, a pszichotronikus szelleme végez különböző energetikai feladatokat, beavatkozásokat, a szellemi, tudati erejét működtetve, szellemi segítővel.

Albert Einstein is tudta már minden energia. Így nem elég a látható fizikai testet és fizikai környezetünket tisztítani, energetikailag is kell mindent tisztítanunk. Lélek és szellemgyógyászattal az ember energetikai rendszerét teljes körűen meg tudjuk tisztítani, szerveit, csakráit, auráját, és a környezetét is. Szellemgyógyászatba házak, lakások, tárgyak tisztítása is beletartozik illetve káros földsugárzások semlegesítése is. Néha már ennyi is elegendő, hogy elinduljon a gyógyulás bennünk.

Ha a test, lélek és szellem hármasságán alapulva közelítjük meg a kérdést, akkor véleményem szerint, a lélek az az a részünk, mely az érzések gyűjtőhelye. Tele van fájdalmakkal, a félelmekkel,  bűntudattal, haraggal, de benne van a béke, a szeretet, az együttérzés is. Legyen ez pozitív, semleges vagy akár negatív érzés. Az itteni működéstől függ, hogy hogyan érezzük magunkat, ezáltal, hogy hogyan működünk. Ha mélyen depressziósan fekszem otthon, akkor nyilvánvalóan, minden nehézkes az életemben. Ha vidámnak, lendületesnek érzem magam, akkor sokkal könnyebben összejönnek a dolgok, jó dolgok történnek.

A lélek és a szellem, együtt van, együtt létezik, egymást kiegészítve, de mégis kicsit más minőségben. Együtt érdemes foglalkoznunk minden részünkkel, hogy hatásosak legyünk. Oldhatom a lelki blokkokat, ha van egy másik erő, egy másik program, ami képes újra generálni a blokkjaimat, illetve különféle szennyeződések is befolyásolnak.

Úgy, ahogy a fizikai test szennyeződik, a lélek és a szellem is tud különböző befolyásoló energiákat „összeszedni”.

Ezek a negatív erők, lehetnek élő emberhez tartozók. Pld. az az anya, aki azt mondja a gyerekének: „Majd tudom én kisfiam, hogy mit vegyél, fel, tudom én, hogy mit szeretsz, tudom én, hogy mi lesz neked a legjobb, tudom én, hogy milyen feleség kell neked!” Megmondja percre pontosan, mikor és mit kell tenni. Folyamatosan kontroll alatt tartja. Ez az anya, teljesen uralja a gyerekét. Csupán csak jó szándékból, mert a legjobbat szeretné, de a saját elvárásai szerinti legjobbat. Ez a gyerek mindig az anyának megfelelően tud csak létezni. Energetikailag teljesen uralkodik rajta. Nem mer önállóan dönteni, nem tud kiszakadni a Mama-hotelből. Nincs is tisztában a saját életével, mert nem is tudja igazán megkülönböztetni, hogy mi az Ő és mi az anyja gondolata. Nem tudja, vagy csak nagyon nehezen saját életét élni. Sok ilyen esetben párkapcsolati kudarcok lépnek fel.

Továbbá gyerekneveléskor, a motíválatlanság hiánya, nem kap szeretetet a gyerek, csak szidást, büntetést, soha nem jó amit csinál, nincs dicséret, nincs sikerélmény, steril és rideg környezet. Ezek is szennyeződések, csakúgy mint egy bántalmazó kapcsolat elszenvedőjéként élni, és még sorolhatnám.

Sajnos nemcsak az élők felől jöhet szennyeződés- a  megszálló erőkkel is számolnunk kell , eezek lehetnek elhunyt családtagok, rokonok, nehezen elengedett szeretett személy. De lehetnek ismeretlen entitások, akik hasonló rezgésekkel bolyonganak, mint mi. Pld. düh, agresszió, bosszúvágy, fájdalom, félelem, mélabú, depresszió, szorongás, stb. Ezek, a saját pokluk bilincseit tették magukra, és azért nem találják a kiutat. Lelki hatással is rendelkezhető asztrál lények, akik erősítik a bennünk lévő érzelem világot és táplálják. Így sokkal nehezebb a rossz érzéseinktől megszabadulni. Vagy nem is tudunk.

Ezek az entitások szennyezhetik az aurádat, befolyásolhatják az érzéseidet, sőt a gondolataidat is.  Ki lehet szedni, ha megszállás vagy szennyeződés okozta! Kell a hozzádforduló akarata is, hogy ki akar jönni ebből az állapotból, és neki is tenni kell érte, hogy tudja tartani is az állapotát.

Előzőéletbeli hozott maradványok is szépen lepucolódnak, arra is megvannak a speciális technikák.

Szennyezést okoz lényünkben, a negatív oldal és azok hatásai.

A  fordítása, a szónak: pszicho – lélek, tronika – mozgás. Tehát a lélekkel való mozgás, a szellemmel, lélekkel való beavatkozást, tevékenységet, gyógyítást jelent.
Kiindulásképp a szellemgyógyászat, épülve rá a szellemsebészt és a legtetején a pszichotronika áll. Szellem szinten való foglalkozást, kezelést takar. A kezelő szelleme foglalkozik, a páciens szellemével, tehát szellem gyógyít szellemet.
Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy minden ember test, lelek és szellem hármasságából áll, akkor azt is el tudjuk fogadni, hogy mind három összetevő tökéletes működése szükségeltetik a jólétünk, az egészségünk eléréséhez és megtartásához.
A szellemgyógyász a szellemet tisztítja (megszállótól, sötét lényektől, energia szívóktól, átoktól, rontástól), energetizálja, csakráit tisztítja, behangolja.
Területet, teret is tisztít valamint egyes földsugárzásokat bemér.

A szellemsebész a szellemen végez különböző beavatkozásokat, melyek a gyógyulást hozhatják a fizikai testnek.

A pszichotronikus pedig már a génekkel, az aggyal, a sorssal foglalkozik szellem szinten.

Tanfolyamunkon felépítve a pszichotronikával zárjuk a tanítást.

A régi közmondás szerint: „Ép testben ép lélek.” Ezt fordítottan is elfogadjuk, hogy ’ha ép a lélek, ép a test’. El tudjuk képzelni azt, hogy ha nem ép a lelkünk, akkor megbetegítheti a testet és fordítva.

Pszichotronikában az ép lélekre és ép szellemre törekszünk. Ha a szellem meg tudja betegíteni a testet, akkor miért ne tudná meggyógyítani is?

Felnőttképző rendszerből  generált        (FAR)Tanúsítványt és  oklevelet adunk a tanfolyam elvégzésekor, mentorálás folyamatos.

Felnőttképző nyilvántartási számunk:

Tanfolyami regisztrációd akkor válik aktívvá, ha a tandíj felét átutalod, vagy bankkártyával kiegyenlíted. A Krisztina és Gábor Kristálybarlangja oldalunk, spiritualis-oktatas.hu oldalunkról kiválasztott tanfolyam regisztrációs díjàt webshopunkból most kényelmesen bankkártyádról, vagy átutalással tudod teljesíteni.

Szellemgyógyászat-Pszichotronika I. tanfolyam regisztrációs díja

Amennyiben az átutalást, vagy bankkàrtyàs fizetést választod, illetve fel fogja kínàlni a webshop a szàllítàsi költséget, ebben az esetben a tanfolyami regisztràció 0 Ft szàllítàsi opciót vàlasztod ki, a választott tanfolyami díj felét kell elutalnod, melyet már berögzítettünk.

Szellemgyógyászat I. tanfolyam indul 

Helyszín: Krisztina és Gábor Kristálybarlangja és Spirituális Oktatási Központ

Tokaj 3910 Tarcali út 4.sz

Szellemgyógyászat I. Tanfolyam díja : 35 000Ft– Regisztrációs díj: 17 500Ft-

Helyszínen, tanfolyam napján fizetendő: 1 7500 Ft

Az átutalás vagy a bankkártyás fizetés beérkezte után válik aktívvá a jelentkezésed, így fogsz tudni tanfolyamon részt venni, a másik felét a tanfolyam napján készpénzben vagy bankkártyával, banki átutalással lehet rendezni.

Az àtutalàssal egyidejűleg a kitöltött jelentkezési lapot és felnőttképzési szerződést kérjük e-mailen àtküldeni az ujvarister@gmail.com e-mail címünkre.

Bankszámlaszám: Csontosné Smied KrisztinaBank: UnicreditBankszámlaszám: 10918001-00000084-26380005Megjegyzés: Tanfolyam neve+név+regisztrációs díj

Tanfolyami nyomtatványok: Felnőttképzési szerződés és Jelentkezési lap

A tanfolyamokon tanult módszerek nem minősülnek gyógyítói tevékenységnek, és nem helyettesítik az orvosi ellátást, orvosi terápiát, orvosi kezelést betegség esetén, fizikai közérzetjavító módszer, önfejlesztő módszer.

 Tags:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj első kézből induló tanfolyamainkról.